Belize
A harmadik állomásunk egy pici ország, Belize volt. Furcsa dolog ez, de az ember már a napfelkelténél elkezd egy helyet megítélni. Mindenki döntse el, milyen ítéletet hozna első benyomásra :)
Valóban kicsi ország, 23000 négyzetkilométer, és alig 300 ezren élnek benne, viszont annál tartalmasabb. A világ egyik legszebb búvárparadicsoma, és bővelkedik természeti csodákban, maja romokban, emlékekben. Nehéz volt a választás, hogy milyen kirándulásra menjünk, végül a maja piramisok felé vettük az irányt, a snorkeles katamarános kirándulást pedig Mexikóra hagytuk.
A kikötőben már egy óriási bazár várt minket, egyáltalán nem drága, turistáknak szánt portékákkal. Felszálltunk a buszra, majd egy Belize-city városnézés következett. Nem volt egy hosszú túra :) Az idegenvezetőnk egy végtelenül kedves jó kedélyű pocakos fiatalember volt, aki borzasztó hálás volt nekünk, hogy az Ő kirándulásukra jöttünk, hisz ők a turizmusból élnek, és ez egy szegény ország. És furcsa is :) A főtér közepén egy szobor állt, amit általában az első elnöknek, alapítóknak vagy hasonlóknak tart fent egy nemzet. Na, itt ez az emlékmű az első fekete ember, aki eladott egy kókuszdiót :) Kettő hivatalos tv csatorna van, a channel 5, és a channel 7. A többi hol van, nem tudjuk. Az oktatásra rendkívüli figyelmet fordítanak, mindenhol iskola iskola hátán, beleértve a speciális figyelmet igénylő gyerekek intézményeit is. Belize-city nagyon színes, vidám város, ahol mindig mosolyognak az emberek - Florida után a legjobb hely egy munkában megfáradt amerikai nyugdíjasnak, hogy utolsó pár évtizedét eltengesse itt.
A kis városnézésünk után elindultunk a célunkhoz, a maja romokhoz. Az út hosszú volt, és nagyon meleg, muszáj volt rengeteget inni...ezen felbuzdulva nekiestem a parkolóban 1 dollárért árusított kókuszdiónak. Azon kívül hogy remek hidratáló, borzasztó sok és nehéz, az alábbi tapasztalatokkal lettem gazdagabb:
Elindult a kis túránk az iszonyú forróságban. Lenyűgöző volt a látvány. Hatalmas terek, hatalmas építmények. A vezetőnk sok sok érdekességet mesélt, mindent megmutatott, amit magunktól eszünkbe sem jutott volna megnézni. Például a szomszédos erdő szélét, amibe ugyan nem mentünk be, de ez is elég volt a feldolgozhatatlan növények szemügyre vételezéséhez. Nem mellesleg itt árnyék is volt!
Na de a piramisok! Olyan hívogatóak voltak, hogy csak arra tudtam gondolni, hadd másszak már fel az egyikre! Mondjuk ennél lehettek volna megfontoltabb gondolataim is... Ilyen páratartalomban az ember a sámlira sem szívesen mászik fel, nemhogy egy piramisra. De megtettük, megérte, a látvány és érzés feledhetetlen.
Andi fentről:
Andi Lentről:
Viszlát Mexikóban!