Másfél nap Miami

2011. Az első élményünk az Egyesült Államokban. Rettentően be voltunk tojva, mi fog velünk történni, nem repültünk még ilyen messzire, fogalmunk sem volt mi vár ránk.

A Miami Nemzetközi Repülőtér nem valami lenyűgöző, sőt. Kicsit lepukkant, kicsit koszos, kicsit túlzsúfolt. A bevándorlók első számú célállomása. Persze a fáradtság is belejátszott a megítélésébe: 2,5 óra alatt jutottunk el a repülőtől a csomagunkig, előtte hosszú sorban állás, majd ujjlenyomat, arcfelismerés és a marcona vámosz keresztkérdései...de bebocsátást nyertünk, éljen!

Majd az összes rossz élményünk egy pillanat alatt elpárolgott, amikor először léptünk ki a szabad ég alá, a pálmafák közé. Már sötét volt, de a páratartalom, és a hőség minden elképzelésünket felülmúlta... Be a taxiba, irány a reptéri szálloda, és azonnal leesett, hogy itt minden mennyire hatalmas. A REPTÉRI szállodába 25 percet taxiztunk, láthatóan nem kerülőúton. (Sleep Inn Miami Airport)

Másnap az európai gyerek reggel, akarom mondani hajnali 4kor ébred a keleti parton, időeltolódás... A francba! Reggeli után egy kis séta a hotel mögött, 8 órakor papucsban, rövidnadrágban, pólóban, februárban. Ez az a pillanat, amikor már minden szép és jó, meleg van és pálmafa is túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Kis mókusfotózás után pedig pakolás, irány a kikötő, megyünk hajózni :)

Egy kis ugrás a sztoriban: 1 hét és rengeteg élmény után a hajóútról visszaérkezve a south beach-i hotelünk felé vettük az irányt. Az az út egyszerűen elképesztő volt! Pont úgy néz ki, ahogy a filmek, vagy akár a Dexter alapján elképzeled! Mondanom se kell, volt vigyorgás ezerrel. 

South Beach igazán hihetetlen hely. Mindenkinek bomba alakja van, mindenki fut, görkorizik, biciklizik, mindenhol menő autók, és nem zavar senkit ha egy hatalmas fekete traveszti megállítja az Ocean Drive forgalmát amíg az út közepén énekel (true story). 

Maga az óceán part hatalmas, klasszikus "Őrbódékkal" (Tudom, az a másik part, de picit Baywatchos) Itt ugyan csak egy órát töltöttünk, minimális fürdőzéssel, de emlékezetes volt. (Andi megjegyzése: míg én a legnagyobb természetességgel élveztem a hűs habokat, addig Peti térdig állt benne és fázott...hát hogy lehet ezt kihagyni???) A belső utcákban pedig rengeteg ajándékbolt, prémium üzletek, elegáns éttermek, ahol igazán jó sétálgatni. 

Sötétedés után jön az újabb megdöbbenés, a város totálisan átváltozik. Miami egyértelműen skizofrén. Egy kedves, sportos, és kellemes város, ami éjszaka felölti igazi arcát. Minden, azaz minden rikító neonnal van megvilágítva, még a pálmafák is. Az ember azt hiheti, hogy 1980-ban van a Miami Vice forgatásán, és már-már ciki, hogy nincs rajtam babakék öltöny könyékig feltűrve, vitorlás cipővel, zokni nélkül.

Ezt azonban rögtön elfelejtettük, amikor megnéztük közelebbről az élettől pezsgő parti sétányt. Hangulatos éttermek, koktélbárok, itt-ott zene....azaz mintha elszaporodnánk a lepukkant kocsik óriás felnikkel, na meg az a mexikói is fura, aki 4 khmm csinos lánnyal jött, és egy 100-ast adott a boy-nak, hogy vigyázzon egy kicsit az autójára....szégyen, nem szégyen eliszkoltunk a helyszínről.  A jó buli így kimaradt, de majd idén ezt is pótoljuk a Winter Music Conference-en!

Ez az út csak a kezdet volt, mert...visszatérünk!

Még több kép az álomszép és csicsás Miamiról itt!